Miért vonyít a kutya?

  • 2023-03-06

Ki ne szeretné érteni legjobb barátja szavait, amikor az kommunikálni próbál? Sokszor már a tekintetéből tudni véljük, mire gondolhat kedvencünk, főleg, amikor az asztal mellett kinézi a szánkból az ételt. De vajon minden esetben ilyen egyértelműen megállapítható, hogy kutyánk mit szeretne velünk közölni?

Számos kutatás és megfigyelés kapcsolódik a témához, azonban a vonyítás kevésbé felderített terület a kutyák vonatkozásában.

A farkasok és a sakálok esetében a vonyítás a távolsági kommunikáció eszköze, mellyel helyzetüket jelzik egymásnak és a területüket jelölik ki riválisaiknak, ami komoly fenyegetést is jelent a számukra. Amikor egymás közelében vonyítanak, olyankor az összetartozásukat erősítik.

A kutyáknál azonban más a helyzet, mivel esetükben már nem beszélhetünk falka struktúráról, de a kiváltó okok innen eredeztethetőek. Hangerejét kihasználva a kutya más kutyáknak előre jelzi az érkezését, hogy ne váltson ki belőlük ellenséges viselkedést. De a saját pozícióját is jelzi ezzel a hozzá hazaérkező gazdinak.

Az ősi falka ösztön előbukkan belőle akkor is, amikor a területének védelmezése miatt vonyításba kezd, ami egyben azt is jelenthetni, hogy már el is elkapott valamit, vagy talált valamit. De megfigyelhető az is, amikor valamilyen erős hang, például sziréna, vagy valamilyen zene indítja be.

Tehát a vonyítás egyfelől egy ösztönös, reaktív viselkedésmód. Azonban a kutyafélék többnyire tudatosan alkalmazzák ezt a hangot, ha valamit közölni szeretnének.

Például, ha félnek, vagy idegesek valamiért. De léteznek olyan esetek is, amikor tesi vagy lelki egészségügyi rendellenesség áll a hang hátterében. Vannak a figyelemért túlzottan ’harcoló’ kutyusok, akik így igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Súlyosabb esetben viszont szeparációs szorongás is ’kiválthatja’ a vonyítást. Feltételezhetően az egyedül hagyott eb ezzel az ősi hanggal próbálja visszahívni a gazdáját. Kutyusunk testi sérülést, fájdalmat is jelezhet vonyítással.

Ha a szokásostól eltérő hangot hallat kutyusod, érdemes orvoshoz vinni!

Forrás

Forrás

Forrás

Előző «
Következő »