• Főoldal
  • >
  • News
  • >
  • „Év Állatvédő Óvodája és Általános Iskolája 2022” pályázat

„Év Állatvédő Óvodája és Általános Iskolája 2022” pályázat

  • 2021-12-05

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá az Állatorvostudományi Egyetemen. Sótonyi Péter bejelentette: az Egyetem a 2021-es nagy érdeklődésre tekintettel 2022-re is meghirdeti az „Év Állatvédő Óvodája” pályázatot, ezúttal általános iskolás kategóriával is bővítve.  

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta: az embervédelemmel, illetve az állatvédelemmel foglalkozó szakemberek között széleskörű a konszenzus a tekintetben, hogy a két terület szorosan összefügg, számos ponton kapcsolódik. Mindannyiunk érdeke, hogy etikus társadalomban éljük, minimalizáljuk a minket körülvevő szenvedést és kegyetlenséget, akár emberre, akár állatra irányul. Megállapodásunkban rögzítjük, hogy a három szervezet egymás tevékenységeit megismerte, egyúttal azt is kijelentjük, hogy azok között vannak közös célok és értékek. Ilyen közös cél például a társadalmi edukáció (oktatás és ismeretterjesztés) az állatvédelem területén, különös tekintettel a felnövekvő generációk állatvédelemmel és felelős állattartással kapcsolatos szemléletére, a társadalom állatokkal kapcsolatos szemléletváltozásának elősegítése, állat- és természetvédelmi rendezvények szervezése, illetve közös tudományos kutatásokban való részvétel.

A rektor hozzátette: az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző- és Módszertani Központja, és a hozzá kapcsolódó, hallgatókból álló szerkesztőség, az Állatvédelem gyerekeknek csapata vállalja, hogy a mindenkori járványhelyzet függvényében állatvédelemről szóló személyes előadásokkal, illetve gyerekeknek szóló foglalkoztatókkal, információs anyagokkal látja el a gyermekvédelemben élő gyerekeket, és közreműködik abban, hogy állatokkal kapcsolatos élményeket szerezhessenek.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyarország Kormánya által indított „állatvédelmi nemzeti konzultációt” kitöltő 262.772 fő 99,4%-a egyetért azzal, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban indokolt elkezdeni. Az Agrárminisztérium minden olyan kezdeményezést támogat, amely társadalmi összefogáson alapul, és amely segít annak az ambiciózus vállalásnak a véghezvitelében, amely hazánkat öt éven belül Európa állatvédelmi élvonalába emelheti. Köszönettel tartozom az Állatorvostudományi Egyetemnek, az Egyetem Állatvédelmi Központjának és a szakmai támogatásukkal működő „Állatvédelem gyerekeknek” csapatának, hogy nagy segítséget nyújtanak az oktatási anyagok elkészítésében és a gyermekvédelemben élő gyermekek oktatásában egyaránt. Különösen büszke vagyok arra, hogy ebben munkatársam nagy szerepet vállal, hiszen részt vesz az információs anyagok elkészítésében. – mondta a miniszteri biztos.

Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte: lényeges, hogy az állatok védelmének fontossága, a róluk való felelős gondolkodás és gondoskodás minél előbb beépüljön a gyermekek szemléletébe. Az a gyermek, amelyik kisgyermekkorban megtapasztalja, és ezáltal megtanulja, hogy az állatok ahhoz a nagy egészhez tartoznak – amelynek az ember alapvetően nem ura, hanem őrizője –, felnőve nemcsak az állatvilág élőlényeihez, hanem minden élőlényhez felelős módon viszonyul majd.

Az „Év Állatvédő Óvodája és Általános Iskolája 2022” pályázat 

Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával 2021 áprilisában hirdetett első alkalommal pályázatot óvodák számára. A pályázatra olyan óvodák jelentkezését várták, akik az idei évben kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, és törekedtek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével. A beérkező 81 pályázat magas színvonalára való tekintettel az állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri döntése értelmében 2021-ben valamennyi pályázó jogosult egy éven keresztül az „Állatbarát Óvoda” cím használatára.

2022-ben is díjazásra kerülnek a legjobb állatvédő oktatási intézmények, immár nem csak az „Év Állatvédő Óvodája”, hanem az „Év Állatvédő Általános Iskolája” címre is lehet pályázni. A pályázati felhívás és a feltételek már elérhetőek az Állatvédelem gyerekeknek honlapján (https://allatvedelemgyerekeknek.hu/projektek), a pályaműveket 2022. március 31-ig várják a pályázatot kiírók. Az „Év Állatvédő Óvodája” és az „Év Állatvédő Általános Iskolája” címeken túl az „Állatbarát Óvoda” és „Állatbarát Általános Iskola” díjra is pályázhatnak az oktatási intézmények. A 2022-es pályázatokat ismét állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálja el, a díjak az oklevélen túl állatokhoz köthető élmények, ajándéktárgyak.

Az „Állatvédelem gyerekeknek” csapata az együttműködéshez kapcsolódóan felhívást tett közzé, melyen várják azok jelentkezését, akik egy virtuális meseolvasással hozzájárulnának a gyermekvédelemben élő gyermekek boldogabbá tételéhez.

A felhívás elérhető az Állatvédelem gyerekeknek weboldalán:

https://allatvedelemgyerekeknek.hu/projektek/ajandekozz-meset-karacsonyra-a-gyermekvedelemben-eloknek/

– Sajtóközlemény –

Előző «
Következő »