Landseer

  • 2021-08-06

Hogy ez a fajta a ritka kutyák közé tartozik, azon nincs mit csodálkozni. A Landseer nem városi lakások kutyája, nem az, amelyet „csak úgy” tartani lehet. Hogy miért is így kezdem soraimat, az nemsokára kiderül!

Sétáink során általában kiabálnak ránk „fűt-fát” a fajtát illetően, hiszen rendkívül kevés ember ismeri a Landseert itthon, általában Bernáthegyik, Berni pásztorok vagy Újfoundlandik „szoktunk” lenni, de az tény, hogy nagyon kevés ember hagyja szó nélkül az óriás Panda kutyát, a gyerekek rendszeresen tárt karokkal rohannak felénk és ölelik át a nagyra nőtt plüss macikat. Habitusában a Leonbergi kutyához tudnám hasonlítani, azért merem ezt leírni, mert a Landseer előtt Leonbergink volt. 11,5 éve vagyok a fajta szerelmese, mióta családunk tagjává vált Estike – Bérczy Baileys. A fajtával eltöltött 10,5 év után hoztam meg azt a döntést, hogy elkezdjek a gondolattal „játszani”, hogy esetleg bele vágjak a tenyésztésébe is. Baileys rendkívül sikeres kiállítási eredményeivel és megannyi csodálatos utódjával igazi hírnevet szerzett magának a fajtán belül, mondhatom, világszerte. Jelenleg nyugdíjas éveit tölti mellettünk igen aktívan.

A fajta lételeme a víz, Németország egyes tartományaiban, Hollandiában, Dániában, Lengyelországban, Csehországban, Észtországban, Litvániában, Finnországban ma is „használják” őket vízimentésre, de legalábbis aktívan vízimunkáznak velük. A tenyésztése a munkakutya vonalról elindult a küllemkutya tenyésztés felé, hiszen nagyon szép, látványos, harmonikus felépítésű kísérő kutyává vált. Azonban teljes megjelenése ettől függetlenül még őrzi a valamikori munkakutya jellegét.

A Landseer határtalannak mondható kedvességével, higgadt természetével, bájos pillantásával, rendkívüli megbízhatóságával, gazdái iránti hűségével, barátságos és nyitott nagyfokú alkalmazkodó képességével igazi nagybetűs CSALÁDI KUTYA! A gyerekekhez fűződő kapcsolata már -már gondoskodó. Bárhol, mindenkit a “mancsa” köré csavar. Ehhez viszont fontos a következetes nevelés! Ez a fajta NEM alkalmas kenneles tartásra! Sőt, magányra való ítélésével egyenesen megöljük a kutya lelkét! Ha tényleg boldoggá szeretnénk tenni ezt a nagy macit, családjához fűződő szoros kapcsolatra, nagy térre van szüksége! Fontos, a természetes környezet, mint pl. egy park, erdő vagy egy mező, ahol változatos napi sétákat tehet! Emellett fontos a kert is, ahol a gazdival, póráz nélkül kitombolhatja magát vagy gyakorolja az iskolában tanultakat! Nagyon ajánlatos minimum egy éves koráig iskolába járni velük és elsajátítatni az alapvető engedelmességi feladatokat, hiszen felnőtt korukra tényleg Panda méretűvé nőnek, nem utolsó sorban az iskola kitűnő szocializációs lehetőség. Mivel vízimentő kutyáról beszélünk, lételemük a víz! Gondoskodjunk arról, hogy hetente vigyük őt vízközelbe, (ha van otthon medence szerencsésebb a helyzet) muszáj, hogy rendszeresen hódoljon víz iránti imádatának!
Ezért is írtam az elején, hogy nem lehet őket „csak úgy” tartani, mert vannak szükségleteik! Ha ezeket nem tudjuk megadni vagy kielégíteni, akkor ne válasszuk ezt a fajtát! Sokkal mozgékonyabb és temperamentumosabb, mint rokon fajtája, az Újfoundlandi!
Ösztönösen tudja, hogy mi jelent veszélyt és arra mikor és hogyan kell reagálni!
Számtalan nagyra becsülhető tulajdonsága viszont csak akkor mutatkozik meg igazán, ha érzi, hogy teljes értékű tagja a családnak, ha mindenhova ahová csak lehet, visszük magunkkal és minden közös tevékenységbe bevonjuk!
A megfelelő összeszoktatás után jól kijönnek más háziállatokkal! Számtalan utódunkról kaptam már képet/videót, ahol kiskacsákkal/kiscsibével/lovakkal/tehenekkel/cicákkal/kutyusokkal játszanak, vigyáznak rájuk! Viszont, mivel a Landseer óriás testű kutya, csak akkor válasszunk neki társat (főleg még egy óriás testűt), ha a pénztárcánk is bírja a költségeket/kiadásokat! Két kutya, dupla költség és mivel a Landseer óriás testű számoljunk vele, hogy a kiadásainak is magasabbak lesznek, hiszen sok kiegészítőt, ami legyen táplálék /kullancs/felszerelés/játék vagy bármi egyéb kiegészítő, orvos……stb., a legnagyobb méretben kell megvásárolni és tudjuk ezek a legdrágábbak is! Így gondolkodjunk, ha mindenképpen szeretnénk neki társat (amit amúgy javaslok, főleg ha napközben nem vagyunk otthon) rágjuk át, hogy mekkora testű kutyus kiadásai férnek bele a családi “budget”-be és így válasszunk, akár menhelyről, akár tenyésztőtől pajtit számára!
Összességében, a Landseer nevelése nem nehéz, inkább időigényes feladat! Értelmes, intelligens, nyugodt, jól tanuló fajta, ha következetesen neveljük! És itt a nevelésen van a hangsúlyt! Foglalkozni kell vele, de ez nemcsak erre a fajtára vonatkozik, a kutya ezzel jár! Ezt el kell fogadni!

A Landseer hosszú szőrű fajta és igen, hullik a szőre! Illetve meleg időben nyáladzik is, mint ahogy mi is jobban izzadunk! Főleg mikor itt a nyár (természetesen babaszőr váltás utáni időszakról beszélek)! És igen, ha nem kozmetikusra bízzuk a dolgot, akkor nekünk kell otthon kikefélni az aljszőrzetet (elég egy -két jó kefe vásárlása és sima ügy), a jó idő eljöttével elkezd vedleni, ahogy minden „szőrösebb” fajta, a vedlést nagyban elősegíti az úsztatás! Itt jegyezném meg, hogy a kozmetikushoz való szoktatást egész kicsi korban el kell kezdeni (ha hobby célra vásároltuk a kutyát, akkor is, ha meg kiállítási célból, akkor meg különösen fontos!). A Landseer nem nyírós fajta, de ha valamilyen okból kifolyólag úgy döntenénk, hogy elkezdjük nyírni, számoljunk vele, hogy a kutya szőrét onnantól kezdve folyamatosan kell nyírni, télen -nyáron egyaránt, ugyanis megváltozik a szőr szerkezete, ez viszont azzal jár, hogy télen a hideg miatt, nyáron a forró nap miatt kell bent lennie a kutyának.

Még ha nagyon robusztus kutyafajtának is számít, szerencsére nem igazán jellemző a fajta képviselőinél a fajtaspecifikus betegségek előfordulása, azért ők is szenvedhetnek olyan betegségekben, amelyek elsősorban a nagy testű fajtákat érintik.

Kiskutya választás esetén viszont a következő szűréseket ajánlatos megnézni és elkérni a szülőkről:

HD=HipDysplasia=csípődiszplázia

ED=ElbowDysplasia=könyökdiszplázia

OCD=SchoulderDysplasia=válldiszplázia

PatellaLuxation=térdkalácsmegismétlődő ficama

Spondylosis= gerincmeszesedés

Heart ultrasound= szív ultrahang

CYS= Cystinuria= húgykő képződés

CTP= Trombopathie= véralvadás zavar

HUU=Hyperuricosuria=vesekő képződés

MD= Muscle Dystrophy= izomsorvadás

DM= Degenerative Myelopathie= gerinc bénulás

D-LOCUS= szürkülési gén, amikor a Fekete szőr kiszürkül

PRCD-PRA= Progressive Retinal Atrophy= szembetegség (minden kutyafajtában jelen van)

Fontos tudni, hogy a Landseer e.c.t. (European Continental Type= Ect) az FCI által hivatalosan elfogadott külön álló fajta, melyet jelenleg az AKC (American Kennel Club) és a nem FCI tagállamok még nem ismer el önálló fajtaként. Ők a fajtát csak az Újfoundlandi egy fehér-fehér változatának tartják, sajnos sok országban Európán belül is még mindig így, tévesen szerepel a köztudatban, pedig a fajta FCI hivatalos és végleges elfogadásának dátuma: 1960.08.24.  Azonban, jó úton haladnak az amerikai E.C.T kedvelők affelé, hogy a fajta ott is elfogadott legyen, hiszen morfológiailag és DNS alapú genetikai tesztekkel is bizonyított, hogy a Landseer és az Úfoundlandi két külön álló fajta.

FCI  fajtacsoport: II. fajtacsoport (Pinscherek, Schnauzerek Molosszerek, Svácji hegyi-és pásztorkutyák) Molosszer szekciója, azon belül a hegyi kutyákhoz tartozik, munkavizsgára nem kötelezett fajta.

FCI -Standard N° 226

Származási ország: Németország, Svájc

Testmérete: Óriástestű fajta

Súly + magasság : a kanok esetében a marmagasság 72-80cm, szukáknál 67-72 cm , kisebb – nagyobb  eltérés a hivatalos fajtaleírásban elfogadott, amennyiben összképük és mozgásuk még harmonikus megjelenést mutat.

A Landseer nagy, erőteljes, impozáns és elegáns megjelenésű, harmonikus testfelépítésű kutya. Háta egyenes, széles és erős. Mellkasa széles és mély. Bordái jól íveltek. A has enyhén felhúzott. Fara széles és telt. Könyöke szorosan a testéhez simul. A farok legfeljebb a csánk alá érhet, nyugalmi állapotban lelóg, csak a vége görbül kissé vissza. Lábai egyenesek, izmosak és jól szögelltek. A mellső és hátsó lábak egyaránt a válltól lefelé is izmosak, kifejezetten vastag csontozatúak. A koponya széles és masszív. A stop jól látható, de nem túl erős. A fején a bőr sima, ráncok nélküli. Ajka nem nyáladzó fekete színű. Közepes nagyságú fülei háromszögletűek, enyhén lekerekítettek, magasan tűzöttek és a fej mellett lógnak.

Színkombinációk: a Landseer csak fekete- fehér színben elfogadott!

A szőr tekintetében a fedőrétegnek -a fej kivételével- hosszúnak és lehetőleg egyenesnek, sűrűnek, puha tapintásúnak kell lennie. Aljszőrzetük nem olyan sűrű mint az Újfoundlandié. A hátán és a hátulsó részén a hullámos szőrzet nem kifogásolható.

A szőrzet fő színe a tiszta fehér, különálló fekete foltokkal a testén és a faron. A gallérnak, a homloknak, a hasnak, a lábaknak, a faroknak fehérnek kell lenniük. Feje fekete, fehér pofával és szimmetrikus masszkal, a testen lévő úgynevezett koromfoltok (apró fekete foltok) nem kívánatosak. A lábakon ritkás zászló fejlődik, a farok szőrzete viszont igen sűrű és bozontos.  A hivatalos standard színezetet régrebben nagyon szigorúan vették, de mivel a Landseer nem gyakori fajta, már nagyon sok országban, kiállításokon, nem ez a fő szempont, hanem a kutya összképe, harmonikus mozgása, habitusa.

Jellem: igazi nagybetűs családi kutya, intelligens, könnyen tanul viszont következetesen kell nevelni, házőrzésre nem alkalmas, de kitűnő jelző kutya. A családhoz való ragaszkodásuk szinte “beteges”. Mint a legtöbb nagy mackó, túlságosan öntudatos ahhoz, hogy agresszív legyen. Ezért más állatoktól és az emberektől a provokációt nyugalommal veszi tudomásul, de ha egyszer felbosszantják, akkor nehéz visszatartani. A Landseer önálló kutya, szívesen dönt maga, hogy oldjon meg bizonyos helyzeteket anélkül, hogy a gazdára bízná a dolgot.

A Landseer imádja a friss levegőt, a hideget és a havat, akkor van igazán elemében, ha a hőmérő higanyszála 10 fok körül mozog. A forró kánikulai napokat legszívesebben hosszasan elnyújtózva tölti egy hűvös helyen (pince, klíma alatt).

A fajta sajátossága, hogy a nagyon nagy méret ellenére a maximált testsúlyuk 60-70 kg, hiszen az átázott bundával fent kell maradniuk a vízen, ehhez nem lehet túl nagy a tömegük. Széles mancsain szorosan egymás mellett ülnek az ujjak, melyek között úszóhártya található, mancsuk olyan mint egy evező lapát. Törzsük rendkívül erős, hátsó végtagjaik szintén nagyon nagyon erősek, hiszen tudjuk, az úszás eredményessége teljes mértékben a hátsó végtagok munkáján múlik.

A fajta múltja sajnos a ködbe veszett, az első igazi említésre méltpó személy aki a fajta szerelmese volt és ezt többször le is festette: Sir Edward Landseer volt. Róla is kapta a fajta nevét, miután természetesen fajtává vált.

A Landseer az Atlanti-óceánban található kanadai Új-Fundland szigetéről került Angliába.
Az 1713-as Utrechti béke után a sziget és ezzel együtt a halban gazdag vízi terület, brit uralom alá került, halászok és fakereskedők állandó állomása lett. A XVIII.század végén hozták magukkal a tenger utasai az első kutyákat Nagy-Britanniába: fekete-fehér, hatalmas állatokat, amelyek nagy termetük ellenére nem voltak nehézkesek. A matrózok csodákat meséltek a “medvekutyáról”. Hogy fejjel egyenesen a szirtekről ugranak bele a tengerbe, a vízben, mint a fókák merülnek alá és a halászhajók elé úsznak. A fogaik közé fogott vontatókötéllel a megrakott csónakot a hullámverésben a partra húzzák. A britek csodálkozva hallgatták, ezekről a kutyákról a történeteket, amelyek kizárólag halmaradékkal táplálkoztak, és a halászhálókat is képesek voltak partra vontatni.

A kutyaőrült angoloknál ez a szuperkutya mint egy bombatalálat csapódott be, a nemesek sorra rendelték “újfoundlandi” kutyákat. A hatalmas úszó kutyák nem szaporodtak úgy őshazájukban, mint európai körülmények között. A hosszú, kemény télnek sok kutya áldozatul esett, a sok éhezés, a jeges hideg nem kedvezett a szaporulatnak. A fiatal állatok között a kicsik és gyengék esélytelenek voltak, mert a szigetlakók ugyan megtűrték és használták őket, de nem ápolták, nem törődtek velük. Ahogy ezt ma feltételezzük, a kutyák hamarosan jelentős pénzforrást jelentettek Új-Foundland lakóinak, mégsem tudtak az egyre nagyobb érdeklődéssel lépést tartani. Saját hazájában a fekete-fehér óriáskutya kihalt.

Az angolok kezdték az óriás kutyát (90 cm marmagassággal a legnagyobb kutyának számított) tervszerűen tenyészteni. Valószínüleg más fajták keresztezésével próbálkoztak, hogy a kívánt erőt és nagy testalkatot elérjék. A feltűnő kutya amelynek lábujjai között úszóhártya van, a XVIII. század közepén Angliában ott volt már valamennyi vidéki birtokos otthonában. Annyira megszokott képpé vált, hogy leghíresebb csodálója Sir Edward Landseer számtalan festményen örökítette meg. Más portré- és társasági festők is a kutya képmásával díszítették képeiket. Hogy ma a legkitartóbb tisztelőjének nevét viseli, az egy festménynek köszönhető, amely a Newfounland-Dogot, mint az ember megmentésére alakult társaság tiszteletbeli tagját ábrázolja.

A fajta az európai kontinensen is hamarosan rajongóra talált, főleg hatalmas birtokok udvarán. Itt a fekete-fehér ebet már “Landseernek” hívták.

Az új-foundlandi őshazából a XIX. század közepén matrózok egy másik újfoundlandi kutyát hoztak magukkal: ami fekete volt és valamivel kisebb, mint kétszínű rokona, szintén úszóhártyákkal a lábujjai között. Egyszer csak a fekete állat jött divatba, és elődje a “ködbe veszett”. Majd hatvan évre elfelejtették az angolok ezt a kutyát, amelyet ők fedeztek fel, ők tenyészettek ki és tették népszerűvé. Amikor az első világháború után az európai tenyésztők ismét ehhez a fajtához nyúltak vissza alig akadt Landseer – végül Németországban és Svájcban élt egy-kettő belőle, amivel megkezdték a tervszerű tenyésztést.

A kutyabarátok a fekete újfunlandihoz nyúltak vissza, néhányat kerszteztek a maradék foltos kutyákkal és fél évszázad alatt sikerült az eredeti Landseer kutyát visszatenyészteniük, amelyet 1960-ban, Brüsszelben az FCI mint önálló fajtát ismert el. Ennek az európai kontinentális típusnak az eredetét Németország/Svájc területére tették.

Összefoglalva egy mondatban tehát a Landseer a kis gyerekek ideális védelmezője, a fiatalok nagyszerű játszótársa és a felnőttek éber kísérője.

Aki családi kutyaként, nagyterülettel rendelkezik és a Landseere gondol, nagyon jó nyomon jár!

Szeretettel várunk minden kedves Landseer érdeklődőt a Magyar Landseer zárt csoportban, ahol szívesen válaszolunk minden felmerült kérdésre!

Tudj meg többet:

honlapunk: BAY DU NORD – Home (weebly.com)

facebook: https://m.facebook.com/baydunord  https://m.facebook.com/reka.gonczol.7/

Írta: Mejkliné Gönczöl Réka

A fent leírt szöveg további felhasználása engedélyköteles!

 

Estike -Bérczy Baileys 2018.10.13 Európa Veterán Győztes és Lengyel Bajnok

Baileys és Én 2021 tavaszán, Tavaszországban.

Baileyssel a kertben, 2021

A 11,5 éves Nagypapa Baileys a SUP-on, 2021.

Baileys egyik unokájával Ausztriában a Landseer von Blue-Danube-Island Kennelben.

Baileys lánya Ingrid Gyöngye Bella- Ymmi Finnországban.

Baileys akció közben.

Baileys és a hó 2021.

Baileys fia Bentley Bellissima GlemBell Szlovákiában a Bellissima GlemBell kennelben.

Baileys lánya Butterfly Bellissima GlemBell.

Baileys unokái Ausztriában a Landseer von Blue-Danube-Island kennelben.

Baileys 2021 Július.

Baileys lánya Adora Loved by the Sea Németországban és a legjobb barátja.

Esküvőnkön Baileyssel és Edmonddal, 2019. Június.

Baileys unokáival Ingrid Gyöngye Conorral és Cleopátrával 2019-ben a komáromi kiállításon.

    

Előző «
Következő »