Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület

  • 2019-04-15

„Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek” – hirdeti az általam is nagyra becsült mondás, ami többszörösen is igaznak bizonyul a Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatmenhely  üzemeltetéséért és hosszú távú fennmaradásáért vívott mindennapos küzdelemben.

Sztakó Edit elnöknő vezetésével és napi irányításával immár több mint 15 éve működik az  ÁRVÁCSKA kutya- és cicamenhely. A korlátozott anyagi lehetőségek miatt sajnos csupán 4 fő 6 órás állandó alkalmazott foglalkoztatására van lehetőség. Emellett áll egy egyre erősödő önkéntes gárda, akik szabadidejüket nem sajnálva rendszeres kétkezi munkával, aki teheti anyagi támogatásával segíti a menhely védenceinek minél jobb gondozását.

Akik már jártak a menhelyen tudják, hogy az utóbbi évben már átlagban 150 kutyus és 90-100 cica a napi létszám. Szinte folyamatos a „telt ház”, nagyon ritka az üres kennel. A gazdátlanul maradt állatok sokszor előzetes bejelentés után – az egyre inkább terjedő ivartalanítási készség és a közben bevezetett chip regisztráció ellenére – sorban állva várják az üresedést, hogy bekerüljenek a menhelyre.

A napi feladatokból – alkalmazottak és önkéntesek – valamennyien kivesszük a részünket:

  • A menhelyi állatok napi ellátása – tisztán tartásuk, gyógykezelésük, etetésük, itatásuk-, valamennyi kennel napi egyszeri vizes-fertőtlenítős megtisztítása elsősorban az állandó dolgozók kitartó, sokszor nem veszélytelen felelős munkáját dicséri. Az önkéntesek a napi feladatokból a kutyák sétáltatását, a „szeretgetést”, a velük való játszadozás feladatát végzik, ami a 100-on felüli átlag létszámot tekintve nem kis feladat.
  • A beteg, sérült, vagy ivartalanításra szánt állatokat maga Edit néni, de sokszor önkéntesek szállítják saját autón az állatorvoshoz, aki nem tud mindig a helyszínre jönni. Volt, hogy  egy 11 fős kölyök alom kiskutyáit hordtuk naponta 1 héten keresztül a Lehel úti állatklinikára, hogy infúziót kapjanak kiszáradás ellen! ( Megjegyzés:  a gyógyítás költségei ez esetben megközelítették a 150 ezer Ft-ot. Bully kutyánk cserbenhagyásos gázolás miatti gyógykezelése pedig több mint 100 ezer forintba került!)
  • Önkénteseink segítségével rendszeresen írunk és nyujtunk be pályázatokat, hogy pénzt szerezzünk a menhely működtetéséhez. Állami, vagy önkormányzati támogatást továbbra sem kapunk, az 1% adótámogatás nagyon sokat jelent számunkra, de sajnos nem fedi le az éves költségvetést, ezért örömmel fogadjuk az önkéntesek vállalását a pályázatok felkutatásában és megírásában.
  • Nem titok, hogy menhelyünk – egyéb hivatalos támogatás hiányában – civil adományokból tartja fenn magát. Hálás örömmel írom le, hogy sok anyagi támogatónk van: jóindulatú, állatszerető, felelősen gondolkodó helyi és környékbeli polgárok, családok, akik szívükön viselik a közvetlen környezetük, ezen belül a kiszolgáltatott helyzetbe került állatok sorsát. Megjegyzendő, hogy támogatóink nem feltétlenül a jómódú rétegből kerülnek ki!

A civil anyagi felajánlásoknak köszönhetően legutóbb:

  • 10 db kétszemélyes kutya kennelünket padlótól a mennyezetig, a padlózatot is beleértve kicsempéztük, amivel megteremtjük a hatékony fertőtlenítés, a karantén és a beteg elkülönítés lehetőségét, megelőzzük a járványok kialakulását,
  • új, biztonságos, megemelt kaput építettünk a menhely főbejáratához a zárhatóság erősítése érdekében,
  • megépült régóta várt 3 új, kültéri, egyenként 200 m2 alapterületű, körbekerített kutya futtatónk, ahol az állatok egymással és a leendő gazdival való összeszoktatása, futtatása, játékos foglalkoztatásuk biztonsággal megoldható,
  • idén tervezzük a kifutók aljazatának szakszerű, felázás mentes kialakításának elvégzését,
  • új cica és kölyök-kutya ház és kifutó épült, melynek befejező munkái ugyancsak az éves feladatok közé sorolhatók.

Rendszeres állatvédelmi oktatást szerveznek önkénteseink, melynek keretében:

  • az idén már 3. alkalommal került sor az ÁRVÁCSKÁS rajzpályázat meghirdetésére. A pályázatra Szentendre város 6 általános iskolájából 200 db rajz érkezett be – nagyon jól sikerült, az „… nálatok laknak e állatok…?” témát jól közelítő rajzok!
  • önkénteseink szervezik az un. „önkéntes nyári tábor”-t is a menhelyen, idén ez a kezdeményezés is már 3. alkalommal kerül napirendre. A tábor célja éppen az önkéntes képzés elősegítése, a fiatalokban a felelős állattartás gondolatának megerősítése.
  •  önkénteseink az első félévben állatvédelmi oktatást tartottak alsó tagozatosoknak a város 2 általános iskolájának kérésére ( Izbégi , Agytanoda). Szeretnénk ezt az oktatást a jövőben, az iskolákkal együttműködve, általánossá tenni, bekapcsolódni a „FÁBE” a kevesebb „kutyaharapásért” programba.

Az önkéntes munkatársak és a menhely napi állandó dolgozói munkájukban tehát egymásra vannak utalva, csakis a jó hangulatú közös munka eredménye, hogy menhelyünk elismert helyet foglal el a jelenleg működő állatmenhelyek között. Az alkalmazottak és önkéntesek egymás iránti kölcsönös megbecsülése,  a befogadott állatok iránt érzett közös szeretetük és elkötelezettségük az, amivel igazán segítik az Egyesület és a Menhely hatékony állatvédelmi munkáját.

A Menhely munkáját minősítő kitüntetések:

 Az Év Kiváló Állatvédője 2007.  –  az elvégzett kiemelkedő munkáért  (MÁTSZ)

ARANY – Jelvény   –  az állatok kitartó eredményes gyógyításáért, az Immunovet HBM

készítmények eredményes használatáért  (VET-Nutrition BT)

WSPA, London – World Society for Protection of Animlas nemzetközi állatvédelmi szervezet tagja, 2009.

Szentendre 2015

http://www.arvacska.hu/index.php/hu/

Előző «
Következő »