Kutya jó nyomozás

  • 2019-04-08

A siklósi szolgálati ebek éjjel-nappal bevetésen vannak, a járőrözés mellett a határszakaszon is segítik a zsaruk munkáját.

Nemcsak előrébb viszik a nyomozást egyes ügyeknél, de ha kell, tekintélyt parancsolóan megállítanak erőszakos embereket is. A rendezvényeken is kutya jól szolgálnak, a versenyeken pedig kitűnően teljesítenek.

Bütös János törzszászlós a Siklósi Rendőrkapitányság járőr- és őrszolgálati alosztályán kutyavezető. 2011 óta foglalkozik a négylábúkkal, ekkor végezte el a kutyás alaptanfolyamot Dunakeszin, ahol Perger György volt az oktató.

Bütös János, törzszászlós

– A jelenlegi a második szolgálati kutyám – mondta Bütös János. – Az első egy általános rendőreb volt, 2017 nyarán vesztettem el egészségügyi okok miatt. Hat évig voltunk együtt jóban-rosszban, megviselt az elvesztése. Őt többször alkalmaztuk, és nemcsak a városban volt sikeres nyomkövetése, de több határszakaszon is. A mostaninak a hívóneve Mortimer, ugyancsak általános rendőrkutya, avatási neve: Caro. Kétéves kan, 2018 júniusa óta van velem az utcán. Sokszor jó, hogy együtt dolgozunk, mert amikor a polgár az ellenszegülésen gondolkodik egy intézkedéskor, a kutya láttán inkább együttműködővé válik.

– Sosem kellett még kényszerítőeszközként alkalmaznom, ámbár erre is fel van készítve. Elég volt eddig, ha megjelentünk – magyarázta a ­törz­s­­zászlós. – A polgároknak is volt már alkalmuk megismerkedni Mortimerrel. Több alkalommal is szerepelt megyei kutyás bemutatókon, ahol megmutatta, hogy senkinek sem érdemes vele szembeszállni. Olyan rendezvényeken is részt veszünk, ahol ő biztosítja az eseményt. Az ilyen helyzetekben is tiszteletet parancsolóan viselkedik, így eddig még senkinek sem támadt kedve rendet bontani. Máig emlékezetes: egy családi vitához kaptunk jelzést, ahol az ittas férj a família gyengébb tagjaival szemben az erejével akarta rendezni a konfliktust. Már a fél falu ott állt a kerítésnél, mert a férj igen nagy hanggal volt. Amikor Mortimerrel megálltunk, és a férfi meglátott a kutyával, rögtön hangnemet váltott és együttműködővé vált. Társamat nem kellett bevetni, és a nézelődők is távol maradtak. Az intézkedés sikeres volt.

Fekete Attila főtörzsőrmesternek is a kutyája a jobbkeze, a nyomkövetésben is ő a főnök.

– Jelenleg határrendészeti osztályon teljesítek szolgálatot. 2013 augusztusában lehetőségem nyílt Dunakeszin általános kutyavezetői tanfolyamon részt venni, amelyet Tigrával végeztünk el. Az általános kutyákról tudni kell, hogy járőrfeladatokon kívül nyomkövetést is tanulnak, de nem olyan mélységben, mint a kimondott nyomkövetők. Mivel nekem nagyon tetszett a nyomkövetés, ezért 2017-ben egy három hónapos nyomkövető tanfolyamon is részt vettünk, Tigra ezt is jól teljesítette.

– Többször dolgozott rendezvénybiztosításokon és a szerb határszakaszon is – emlékezett vissza a főtörzsőrmester. – Nagy sikerélményeket is megéltünk. Pár éve Siklós egyik népszerű rendezvényén egy hangoskodó tömeget kellett lecsendesítenünk, nehogy verekedés törjön ki. Elég volt pórázzal odavezetnem, és még a legnagyobb hangadó is elhalkult. Az egyik szomszédos megyében Bujdosó István főtörzszászlóssal és Nyakó szolgálati kutyájával mintegy húszfős migránscsoportot fogtunk el. Nyakó is fantasztikus állat. Kollégám szerint több mint barát, méretét tekintve akár testőr is.

Bujdosó István, főtörzszászlós: Nyakó kimutatja a foga fehérjét

– Egy másik alkalommal Bütös Jánossal és Zeusszal egy másik határszakaszra vezényeltek – folytatta Fekete főtörzsőrmester. – Az egyik nap éjszaka a közelünkben két határsértő menekült át Magyarországra, elég nehéz terepkörülmények között. A vágást észlelő kollégák biztosították az ideiglenes biztonsági határzárat, hogy mások ne tudjanak illegálisan bejutni. Mi a két kutyával elindultunk a migránsok után. A többszöri felszólítás ellenére sem álltak meg, a távolság nőtt közöttünk, így az ebeket szájkosárral, póráz nélkül utánuk küldtük. Elfogás lett a vége, a négylábúak odaérkezésünkig feltartóztatták a két határsértőt. Ugyanezen a héten történt egy sikeres nyomkövetés is. Megközelítőleg 1,5 km-es nyomot követtünk Tigrával, mögöttünk pedig Bütös kolléga biztosított Zeusszal. Az éjszaka sötétjében szolgálati kutyám két elhagyott csomagot kutatott fel a magasra nőtt növényzetben, és jelzett, majd a nyom végét mutatta egy műútra kiérve. Ekkor embercsempészek szállították tovább a migránsokat, pár kilométerrel arrébb el is fogtuk őket. Egy másik alkalommal Zala megyei kutyásokkal és Bujdosó kollégával vettünk részt az elfogásban. Akkor négy határsértő érkezett, akiket a hőkamera egy erdősávig figyelemmel kísért. Az erdősáv mögött megtaláltuk a nyomaikat, amelyek egy összefüggő repcetáblába vezettek. A területkutatás során a négy szolgálati ebbel négy szétszéledt koszovói polgárt fogtunk el.

Koltai Jenő törzsőrmester is a határrendészeti osztályon dolgozik, a társa pedig egyben a legjobb barátja, Bene általános rendőrkutya.

– A kutyavezetői iskolát 2017 júliusában végeztük el Benével, aki egy nagy testű, ordas német juhász. Idén tölti a negyedik életévét. Az alaptanfolyamon megdolgoztunk egymásért, de mára meglett a gyümölcse. Nagyon szereti a hasát és a nyomkövetést, meg természetesen a labdázást velem. Életem szerves része, legyen szó szolgálatról vagy a hétköznapról, hogy ő mindig velem jön. El sem tudnám képzelni, hogy nélküle, a szeretete és a védelme nélkül induljak bármerre. Szolgálatunk túlnyomó részét Siklóstól nem messze, a zöldhatáron látjuk el. Különösebb eseményünk még nem történt, de még nem olyan rég látunk el szolgálatot.

Borka is komoly akciókban vett részt eddig kábítószer-kereső kutyaként. 2010 óta lát el szolgálatot a Siklósi Rendőrkapitányságon.

– Ő az első kutyám, akivel számos házkutatáson vettünk részt az elmúlt években – mesélt a közös szolgálatról Sulyák Stella főtörzsőrmester. – A legnagyobb kábítószeres akció, amelyben Borka is tevékenyen segített, egy 11 kg-os amfetaminfogás volt. 2015 őszéig számtalan bemutatón is szerepeltünk együtt, és annak ellenére, hogy kábítószer-kereső, a menekülő elfogása a kedvence. A hangsúly 2015 szeptemberétől áthelyeződött a határ védelmének megerősítésére, így 2017-ben új taggal bővült a falkám, Lunával, ő személykereső kiképzést kapott. Borkám lassan nyugdíjba megy, ám a helye nem marad üresen. Mia az utánpótlás, már otthonosan mozog a drávaszabolcsi határátkelőn, és reményeim szerint sok-sok tevékeny évet fog szolgálni mellettem.

Lunával, Sulyák Stella főtörzsmester

Vasvári András törzsőrmester ugyancsak a határrendészeti osztályon lát el szolgálatot.

– Két éve kezdtem kutyával foglalkozni, és még abban az évben be is fejeztük az ehhez szükséges képzéseket. A társamnak a Boldog hívónevet adtam, ő egy hároméves német és belga juhász keverék. Sokan furcsállják ugyan a névválasztást, de elég csak ránézni, minden percben boldogan csóválja a farkát, egy kis energiabomba. Kicsit olyan, mint egy rossz gyerek, ha nem figyel rá az ember, vagy nem foglalkoztatja, mindjárt valamilyen csínyen töri a fejét. Ez a keverékéből adódik, ránézésre egy kisebb német juhásznak tűnik, de fejben teljesen belga juhász. Imádja a vizet, a pancsolást, a labdát, ez utóbbiért szinte bármit megtesz, bármire rá lehet venni vele. Igazi őrző-védő eb, és nagyon jó a szimata is. Érdemes lenne rendezvényeknél is kipróbálni. Idén márciusban lesz hét éve, hogy felszereltem, és több mint egy éve vagyok a kutyussal, de máris nagyon összeszoktunk. Kihívás vele együtt dolgozni, és remélem, még rengeteg nagy feladatra lesz képes Siklóson és a környéken, hiszen szinte naponta képezem.

Kun Mónika

Forrás

Előző «
Következő »