A magyar parlagi kecske története a honfoglalás koráig nyúlik vissza.
Az első háziasítás a Közel-Keleten, körülbelül 10 000 évvel ezelőtt történt. A kecskék közös őse Ázsia vagy a Földközi-tenger alpesi területeiről származik- Az emberi szükségletek és preferenciák hatására fokozatosan háziasították őket, melynek eredményeként a házi kecskék a vadkecskéből, a Capra aegagrusból fejlődtek ki.Ma körülbelül 840 millió kecske él világszerte.
A magyar parlagi kecske tenyésztése a soproni állatorvos, Kovárzik Károly nevéhez fűződik. Kovárzik 1915-ben hozta létre az első törzstenyészetet, Az 1960-as években a nyugati fajták szinte teljesen kiszorították a parlagi kecskéket, és a 2000-es évek elején már nem volt jelentős tenyésztői támogatás.
Forrás: Canva/ Grafika: Mazuri
A magyar parlagi kecske igénytelen és ellenálló a betegségekkel szemben. Jellemzői közé tartozik a hosszú, sűrű szőr, a sokféle színváltozat, valamint a szarvak jelenléte vagy hiánya. Az átlagos testtömeg 45-55 kg, míg a bakok 70-90 kg között mozognak.
A tenyésztés során a legnagyobb kihívás a külföldi génállomány bevezetésének hiánya, ezért a helyi populációk lassabb, de biztos fejlődése szükséges. Az őshonos fajták genetikai és kulturális értéke egyre nagyobb figyelmet kap, mivel fontosak az ökoszisztémák megőrzésében és a tájgazdálkodásban.
A parlagi kecske napi 10–15 kilométeres mozgásigénye miatt nem ideális gyepkarbantartásra, hiszen válogatós, és nem minden fűtípust fogyaszt el. Az őshonos fajták megőrzése érdekében fontos, hogy a gazdák támogassák a helyi közösségekben való tenyésztést és olyan termékek forgalmazására összpontosítsanak, mint a tej és a sajt.
